51. idea

Az ókori Mezopotámiában 4800 évvel ezelőtt már biztosan használtak szappant. Babiloni ásatások során találtak olyan agyagtégelyt, melyben bizonyíthatóan szappant tartottak.

Kr.e. 2200-ra keltezhető az az agyagfelirat, ami már a szappan receptjét is tartalmazza, de arról nem szól, hogy hogyan kell használni. A recept szerint vizet, kasszia olajat és hamut kellett összekeverni.

A körülbelül Kr.e. 1550-re datálható egyiptomi Ebers papirusz, már nem csak azt írja le, hogyan kell a szappan készítéséhez összekeverni állati zsiradékokat, növényi olajat és alkáli sókat, és már azt is írásba foglalták, hogy kell használni.

A szappan emulgeálószerként működik. Minden egyes molekulája hosszú, víztaszító, zsírban oldódó alkilláncból áll, amelynek elektromos töltésű, vízben oldódó "feje" van. A vízben a molekulák kis gömbökké, más néven micellákká állnak össze, a töltést hordozó fejekkel kifelé, a víztaszító alkilláncokkal befelé. Mivel a kosz és a zsír nem oldódik vízben, ezek a micellákon belül maradnak, ezeket lemosva tiszta felület marad utánuk.

Az igazi szappant olajból és zsiradékból főzték lúgkő hozzáadásával, így glicerin és zsírsavak sói keletkeztek. Később ehhez konyhasót adtak, hogy a szappan kiváljon az oldatból.

A nátriumsókból kemény szappan készül, a kálium sóiból puhább (kenőszappan). A kalcium- és magnéziumsók nem oldódó habot adnak:  ez kemény vízben keletkezik a szappanból.

Az első kemény fehér szappant Spanyolországban készítették olívaolajból és növényi hamuból, de csak a XIX. század végé, a lúgokat előállító technológia elterjedésével kezdtek iparilag gyártani szappant. 

Maga a szappan elnevezés egy római legenda szerint úgy alakult ki, hogy az emberek Sapo hegyére jártak állatáldozatot bemutatni, és az elégetett állatok zsírját és a hamut az eső belemosta a Tiberis-be, és így keletkezett a szappan.