33. találmány

Kr.e. 9500 táján több kultúra kezdett egymástól függetlenül földműveléssel foglalkozni. A "termékeny félholdnak" nevezett délnyugat-ázsiai térség népcsoprtjai kisebb területek művelésébe fogtak, a mezőgazdaság nyolc legfontosabb haszonnövényének termesztve (tönkölybúza, alakor, árpa, cicorlencse, borsó, csicseriborsó, lencse és len). 

Mégis évezredekik tartott olyan módszer kifejlesztése, ami nagyobb területek művelését tette lehetővé.

Kr.e. 5500 körül Mezopotámiában és az Indus völgyében kezdték használni az ekét arra, hogy előkészítsék a talajt a vetéshez.

Ezzel az eszközzel felhasították a földet, ami hatalmas előrelépés volt a földművelés történetében.

Az eke elé házasított ökröket fogtak, és megpróbálták minél mélyebben emberi erővel a földbe nyomni, így a barázda átszellőzött, és lehetőséget adott a magok talajba jutására. Mivel a faeke nem forgatta a földet, gyakran keresztirányba is felszántottak, ezt "kelta földnek" nevezik a régészek.

Észak-Európában a faeke használhatatlan volt az agyagos talaj felszántására, de néhány helyen még ma is használatban van. 

Miután megtudtuk, hogy a faekét az ókori Mezopotámiában, a mai Irak területén találták fel, nézzük meg, hogy készül a jellegzetes és autentikus iraki sáfrányos rizs.