4. idea

Körülbelül 600 ezer évvel ezelőtt, a Homo Heidelbergensis addig ismeretlen rituálét kezdett el követni, eltemette a halottait. Ezt magyarázzák azzal is, hogy nem volt szerencsés egy oszló tetemet a szállás körül hagyni, nehogy odavonzza a ragadozókat, de véleményem szerint az ember elődei eljutottak arra a szintre, hogy érzelmeket voltak képesek kialakítani és kialakult valamiféle összetartozás érzése is, nem beszélve az emlékezőtehetség fejlődéséről.

Valószínűleg emlékeztek már az elhunyt családtagokra. Ebben az időszakban azonban még nem igazán van okunk azt gondolni, hogy bármiféle túlvilághittel rendelkeztek volna, vagy féltek volna a halottaik visszatérésétől, hiszen a körülöttük lévő világban erre nem láttak példát.

Lehetetlen rekonstruálnunk, hogyan is alakultak ki ilyen hitek. Ha elfilozofálunk rajta, akkor talán az álmokkal köthetjük össze. Biztos mindenkivel előfordult már, hogy valamely elhunyt rokona megjelent álmában. Mi természetesen teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy csak álmodunk.

De nézzük meg a Homo heidelbergensist, aki kész eszközöket használ, menedéket épít és eltemeti a halottait, tehát épphogy csak meghaladja egy képzett csimpánz értelmi színvonalát, ami kb. olyan 50-es IQ-nak felel meg. Mai embereknél ez az IQ szint közepes mentális retardációt (imbecilitás) jelent, az egyének ezekkel az értékekkel nehezen taníthatók, de képesek saját magukkal törődni és egyedül élni. Van énképük és a többi embert is meg tudják különböztetni egymástól.

Ilyen intelligenciaszintnél nem egyértelműen megkülönböztethetők az álmok a valóságtól, tehát nyugodtan lehet, hogy az álmukban visszatérő halottaikat gondolták valóságosnak. Ebből meg persze nem következik, hogy miért akarták mindenképpen megakadályozni ezeket a találkozásokat. 

Miután megtudtuk, mióta tiszteljük a halottainkat, Gasztrobakancslistánkról kóstoljunk meg egy finomságot, az almát.