4. esemény
"Aki magát velem egyenrangú királynak mondja, legyek bárhol is, engedjétek szabadon."
Sarrukin, Mezopotámia uralkodója
Kr. e. 2334-ben megalakult a világ első birodalma. Uralkodója Sarrukin egyszerű családból származott, egy kertész nevelte fel, de idővel egyre feljebb lépett a ranglétrán, míg végül Ur-Zababának, Kis királyának pohárnoka nem lett. A sémi származású Sarrukin új fejedelemséget alapított. Fővárosa, az Eufrátesz partján Akkád (Agade) lett.
Neve "törvényes uralkodót" jelent.
Agade-ból kiindulva hódító hadjáratokat vezetett. Az ummai Lugalzageszi felett aratott győzelem után meghódította Dél-Mezopotámiát, majd figyelme észak és nyugat felé fordult, ahol hatalmát a Földközi-tengerig és Anatóliáig terjesztette ki.
Az egész birodalomra kiterjedő korszerű hivatali rendszert épített ki, ami átvette a régi sumer templomoktól a gazdaság irányítását. Utakat épített, postaszolgálatot alakított ki, és kísérletet tett a népesség összeírására is.
Hódító törekvéseit gazdasági okokkal magyarázhatjuk. Mezopotámia szegény az olyan nyersanyagokban, mint a fa és a fém, amiben pl. Libanon gazdag volt. Sarrukin változatlanul hagyta a a meghódított területek társadalmi szerkezetét, csak hozzá hű kormányhivatalnokokat ültetett feléjük.
Természetesen a hódításokhoz hozzá tartozott a jól szervezett erős hadsereg, amely békeidőben gondoskodott a kereskedelem, az adó- és vámügyek lebonyolításáról.
Az új monarchikus állam, és istenként tisztelt uralkodó óriási változást hoz, hiszen a sumer időkben a templomok és a városállamok jelentették a tekintélyt.
Nem elhanyagolható a világ legelső birodalmának létrejöttének kulturális hatása sem, hiszen visszaszorult a sumer nyelv a sémi akkáddal szemben, és csak délen maradt meg "népnyelvnek".
Sarrukinnak 65 éves uralkodása alatt folyamatos lázongásokkal kellett szembenéznie, melyek majd végül az Akkád Birodalom felbomlásához is vezettek. Először a legyőzött Lugalzageszi, majd egyes városállamok lázadtak fel ellene. Uralkodásának végére még Agade is ostrom alá került. Kr.e. 2279-ben bekövetkezett halálakor, még át tudta adni hatalmát fiának, ám unokája, Narám-Szin uralkodása alatt megkezdődött a birodalom felbomlása.
Az Akkád Birodalom 150 évig állt fenn.