60. találmány

Az ívhidak majdnem egyszerre jelentek meg a világ minden részén. Építettek ívhidat az Indus-völgyben, a mezopotámiaiak, az egyiptomiak, a kínaiak, később az etruszkok és a nagymesterek a rómaiak.

Az utóbbiak építették Európa legrégebbi máig fennmaradt boltozatos építményeinek többségét.

Az első bolthajtásokat gyámkővel támasztották meg, azaz álboltozatok voltak, és nem tekinthetők a mai értelemben vett íveknek.

A gyámkő alátámasztásra szolgál, s valójában a konzol egyszerű példája. Az ilyen íveket két oldalról lépcsőzetesen építették, vízszintes eresztékekkel, és középen találkoztak. A legmagasabb pontra, ahol a két szakasz összeért. egy sisakkövet helyeztek.

A rómaiak számára megkönnyítette az építkezést, az általuk feltalált kötőanyag, a cement. Az általuk épített ívhidak és vízvezetékek máig fennmaradtak számos helyen Európában és a Közel-Keleten.

Az ív alapváltozata egy gerendához hasonlítható, amely félkör alakban hajlik, és a két végére épített erős hídfők nem engedik kiegyenesedni, vagy szétnyílni. A kőív hagyományos változata nagyon pontosan illeszkedő ék alakú kövekből épült. Középen zárókővel zárták az ívet.

A hídszerkezet használóinak súlya lefelé a zárókőre terhelődik, amely ék formájának köszönhetően továbbítja ezt az erőt kifelé a boltkövekre. Így az erők nem egyenesen lefelé hatnak, a terhelés eloszlik oldalirányban, és az ív mentén.