72. találmány

Úgy tudjuk, hogy a legelső alagutat a babilóniaiak építették az Eufrátesz folyó alatt. A "nyitott eljárásnak" nevezett építésmóddal készült, ami azt jelentette, hogy a folyót ideiglenesen elterelték, a mederbe széles árkot ástak és téglával rakták ki, az alagutat, majd a folyót ismét a helyére terelték.

Később, az Újbirodalom idején az egyiptomiak tömör sziklákba faragtak járatokat, így közelítették meg pl. a királysírokat, melybe Kr.e. 1481 és 1069 között temették fáraóikat a Királyok völgyében. Ezek a járatok inkább bejáratként szolgáltak, mint alagútként.

A jeruzsálemi Ezékiás (Siloam)-alagút volt az első, amely úgy készült, hogy két végéről kezdték el ásni. Eredetileg vízvezetéknek szánták, hogy biztosítsa a vízellátást a város asszírok általi ostromának idején.

Az alagútfúrók közben többször irányt tévesztettek, ezért egy 535 métere hosszú ívelt alagút jött létre, amely enyhén lejt a Gihon-pataktól a városfalak melletti Siloam-tóig, miközben légvonalban csak 309 méternyi távolságot ível át.

Híres és precíz munkát végzett Eupalinosz görög mérnök, aki Számosz szigetén már egyenes vonalú alagutat fúratott a Kasztro-hegy gyomrán át, hogy megoldja a főváros vízellátását. Ez a 1036 méter hosszú alagút Kr.e. 550 és 530 között épült, és a két oldalról induló fúrás annyira precíz volt, hogy a szintkülönbség a két szakasz között mindössze 3 cm.