49. találmány

"Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól."

John Donne (1572-1631)

Kína szívében, Honan tartományban találták meg a legősibb harangot. A lingnek nevezett kis piros agyagharang körülbelül 5000 éves. Ekkoriban a Jangsao civilizáció már sertéstartásra, és kölestermesztésre épült. Már festett agyagedényeket is készítettek, valószínűleg ennek volt a folyománya, hogy rájöttek, bizonyos alakú edények kellemes csengő hangot adnak ki.

A Sang- és a Csou-dinasztia idejében már fémből, és bonyolult mintázattal ellátott fémharangokat készítettek, mely a kínai kultúra szerves részévé vált.

A Kr.e. V. századtól a rituális szertartásokhoz már bronzharangokat használtak, pl. az őszi napéjegyenlőség idején, amikor befejezték a betakarítást. Erre a csong nevű, nyelv nélküli óriás harangot használták, amit mozsártörővel szólaltattak meg.

A Csin-ház idején, a II. században a harang a hatalom és a tekintély jelképe volt, és az udvarban hat nagy harang hirdette az uralkodó nagyságát.

A nyugati kultúrkörben vallási és gyakorlati funkciókat is ellát, hiszen bizonyos keresztény egyházi rituálékkal kapcsolódik össze, de az idő múlását is jelzi. Különösen kedves nekünk, magyaroknak a déli harangszó, mely több, mint öt évszázada emlékeztet minket a nándorfehérvári diadalra, bár a közhiedelemmel ellentétben nem a győzelem tényét hirdeti, hanem épp a kitartásra lelkesít.

A harang kistestvérei a csengők, melyek számos helyen vannak használatban.