82. találmány

Acélt először 3500 éve, a Kelet-Szaharában állítottak elő, széntüzelésű kohókban. Az acél a vas és 0,2-2,4 százaléknyi szén ötvözete, de tartalmazhat más ötvözőelemeket is, például vanádiumot, mangánt vagy volfrámot.

A szén keményebbé teszi a vasat azáltal, hogy megakadályozza, hogy a vaskristályok rácsai egymáson elmozduljanak. Minél több szenet tartalmaz az acél, annál keményebb, de annál ridegebb is. 

A wootz acélként is ismert damaszkuszi acél híres volt tartósságáról és élének időtállóságáról is. 

Eredetileg indiában találták fel Kr.e. 300 körül, és onnan kezdték exportálni. Jellegzetessége a réteges szerkezet, legendás önélező tulajdonságát a benne található nanoméretű szénrudacskáknak köszönheti. Technológiája sajnos a XVIII. században feledésbe merült, miután elfogytak az előállításához szükséges ércek.

Az európai modern acélipar az 1850-es évek végén, a Bessemer-féle szélfrissítéses eljárás feltalálását követően alakult ki. A technológia lényege a szén, a szilícium  és a mangán oxidációval történő kivonása, amihez olvadt nyersvasrétegen levegőt fújnak át. Alkalmazásával lehetővé vált az acél ipari mennyiségű előállítása.