46. idea

Az egyiptomi temetkezési művészet kialakulását az a hit motiválta, hogy az élet folytatódik a halál után. A mumifikálás, a szarkofágok készítése, a piramisok és más temetkezési épületek építése, mind a halál utáni életet szolgálták. Az elhunyttal eltemették személyes tárgyait, gazdagságának bizonyítékait, a síremlékek belsejében írásban jegyezték fel életét, tetteit.

Olyan procedúrák, mint a belső szervek különféle kanópuszedényekbe helyezése az egyiptomi hitvilág komplexitását bizonyítja.

A kanópuszedényekhez négy oltalmazó istennőt társítottak, és a négy Hórusz-fiút. Az urna alakú edények fedele is gyakran a Hórusz-fiúkat formázta, máskor az elhunyt fejét alakították ki rajta (mint Tutanhamon kanópuszedényei esetében). Az istennők – a négy Hórusz-fiúval együtt – nem csak a kanópuszokkal kerültek kapcsolatba, hanem megjelentek a szarkofágokon is, és oltalmazó-segítő szerepben elkísérték a halottat a túlvilági útján.

 A négy Hórusz-fiú és a kísérő istennők:

 Az emberfejű Amszet és Iszet (gör. Ízisz), a máj védnökei;

A majomfejű Hápi és Nebethet (gör. Nephtüsz), a tüdő védnökei;

A sakálfejű Duamutef és Neith, a gyomor védnökei;

A sólyomfejű Kebehszenuf és Szerket (vagy Szelket), az egyéb belső szervek védnökei.

Az egyiptomi temetkezési művészet legismertebb példái természetesen a piramisok a gízai fennsíkon, a mai Kairó külterületén.

Bár mint láttuk az egyiptomiak mennyi értékes találmányt hagytak az utókorra, mégis elsőre mindenkinek a temetkezési művészetük jut eszébe: a piramisok és a múmiák.   

Miután megtudtuk , hogy a temetkezési művészet is az egyiptomiaktól ered, nézzük meg, milyen a mi közkedvelt, és méltán nagyra tartott töltött káposztánk őse, ami nagy utat megtéve jutott el a törökökön keresztül hozzánk.