26. találmány

"Mi az élet? Szentjánosbogár fénye az éjszakában. Bölény lehelete télen..."

Varjúláb, a feketeláb indiánok törzsfőnöke

Az észak-amerikai Nagy-síkságok területén élő indiánok nomád életmódot folytattak. Bölényre vadásztak, a húsát elfogyasztották, a bőréből ruhaneműt és sátorlapot készítettek. Mivel a bölénycsordák állandóan vándoroltak, az indiánok is velük költöztek. Sátrakban laktak, és csak annyi ingóságuk volt, amennyit tovább szállíthattak a következő táborhelyre.

Az emberek azonban szeretnek több holmit birtokolni, mint amennyi egyetlen zsákban elfér. Épített utakon és kemény talajon a szekér a legjobb közlekedési eszköz. A távoli északon viszont, ahol hó és jég borít mindent, a csúszós terepen célszerűbb vontatható szánnal közlekedni.

Puhább talajon azonban egyikkel sem lehetett utazni. Az amerikai indiánok a probléma megoldására találták fel a hordágy ősét, ami 2 kétméteres rúdból állt. Az egyik végüket a vontató állathoz kötözték, és a háta mögé, a rudakra kötözött szíjra vagy bőrökre tették a szállítandó tárgyakat. Az egész eszközt a rudakon húzták, így halkan és csekély súrlódással haladt. A lovakat az Újvilágban meghonosító spanyolok megérkezése előtt kutyákat alkalmaztak az őslakosok: hámmal felszerelve teherhordó szánnal akár 30 kilogramm terhet is elhúztak. A nagyobb a rakományhoz a lovakat aranyosan nagyobb rudak elé fogták. Az indiánok betegeket és gyerekeket is szállítottak így.

A cserkészeket manapság is megtanítják a teherhordó szám használatára, hogy szükség esetén így szállíthassák sérült társaikat.

Miután megtudtuk, hogy a teherhordó szánt az észak-amerikai indiánok találták fel, vegyünk sorra egy az Egyesült Államokban kikeresztezett gyümölcsfajtát, a Rainier cseresznyét.