55. idea

Az emberiség, amióta öntudatra ébredt, nehéz problémákkal találta szembe magát.

Különösen kiemelkedik ezek közül a szenvedés és a halál kérdése. Minden problémánk - az egyedül az emberre jellemző - haláltudatra vezethető vissza. Ezért van szükségünk vallásra, filozófiára, hitre, amely valamelyest magyarázatot adhat élet és halál értelmetlenségére.

Az első általunk ismert ilyesfajta filozófiai mű Egyiptomban íródott kb. 4300 évvel ezelőtt "Az életunt beszélgetése lelkével" (Vita az öngyilkosságról) címmel.

A mezopotámiaiak is írtak filozofikus művet Babilóniai Theodicea címmel Kr.e. 1000 táján. 

A korai művek közül a legközismertebbek még Platón művei, a Phaidón és a Szókratész védőbeszéde.

De a keresztény platonista Boethius (480-524) volt az aki megalkotta az ismert frázist, "a filozófia vigasztalását", az azonos című könyvében, 524-ben.

A könyv akkor keletkezett, amikor Boethius-t igazságtalanul bebörtönözték, megfosztva dicsőségétől, hatalmától és befolyásától, kivégzésére várt.

A Filozófia egy tiszteletre méltó nő alakjában felkeresi fogságban levő tanítványát. Boethius feltárja neki sorsát, és megkérdezi tőle: az emberi élet igazságos világi rendjében hogyan győzedelmeskedhetnek a rosszak a jókon? A Filozófia feltárja neki a mulandóságot és a földi boldogság javainak ki nem elégítő voltát, amelyek nem képesek a valódi boldogságot nyújtani számunkra. Isten a legfőbb Jó és Boldogság. Ő kormányozza a világot, mindenhatóságát nem korlátozza a rossz, hiszen annak még csak önálló léte sincs. Másképpen mint a rosszak, a jók mindig erősek, mert bizonyosan elérik céljukat, amelyet amazok elvétenek. Isten gondviselése irányítja ennek a világnak minden történését anélkül, hogy eközben akár csak érintené is az ember szabadságát.

Boethius halálára várva mégsem a vallásban keres menedéket, hanem a filozófiában. Ezt az "ellentmondást" korábban úgy szerették volna feloldani, hogy nem Boethius-nak, hanem valamely pogány szerzőnek tulajdonították a művet.