51. találmány
A fogó az emelő elve alapján működő kéziszerszám.
A fogóval azt a - fán lakó őseinktől örökölt - erőt használjuk ki, ami ahhoz kellett, hogy jó erősen meg tudjuk markolni a faágat. Az emelő elve alapján a fogó egyik szárát a másikhoz közelítve szorítjuk, ami a a fogó részen kis felületen óriási erőt bír kifejteni.
A fogó megjelenésére első bizonyítékunk Egyiptomból származik, ahol valószínűleg széndarabok megfogására és mozgatására alkalmazták.
A fémkovácsolás megjelenésével jött el a fogók ideje, kb. 5000 évvel ezelőtt.
A modern fogóknak általában három része van. Műanyag borítású nyélpár, csukó és fejrész, melynek lehet vágóéle, vagy befogópofája.
A pofa két része mindig egy pontban találkozik. A változtatható forgáspontú fogóknál a csapfurat hosszúkás alakú, hogy két különböző állásban is használható legyen, ha eltérő nagyságú tárgyakhoz akarjuk használni.
Laposfogókkal megragadhatunk csavart, kerekített fejűekkel hajlíthatunk, élezett fejűekkel pedig vághatunk.
A kombinált fogókkal ezek a funkciók együtt használhatók.
A fogók formája nem sokat változott az elmúlt 5000 évben, és ma is sok munkafolyamathoz használják őket.
