Kr.e. 7000 - Cipő
2015. június 04. írta: senkisemszámítaspanyolinkvizícióra

Kr.e. 7000 - Cipő

27. találmány

"Ha cipőben jársz, olyan mintha az egész földet bőr borítaná."

Perzsa mondás

A lábbelik mindig is fontosak voltak az emberek számára. Talán egyetlen ruhadarabot sem övez olyan fetisiszta imádat, mint a cipőt.

Számomra teljesen érthetetlen ez a rajongás. Már gyerekkoromban sem értettem, amikor a lakótelepi srácok Jugoszláviából hozott TRX Adidas cipőkben grasszáltak. Egy-egy ilyen beszerzésnél zarándoklat indult az új cipő megtekintésére, amire aztán nagyon kellett vigyázni, ami nekem nem igazán ment sohasem. Minden létező cipőmnek lerúgtam első nap az orrát.

Aztán ahogy idősebb lettem, találkoztam sok öltönyös emberrel, főleg a főnökeimmmel, akiknek mindig úgy nézett ki a cipőjük, mintha aznap vették volna. A legkisebb foltot is észrevették, ha egyáltalán keletkezett rajta, és mindig csodálkoztam, hogy tudnak így vigyázni rá. Amikor tapasztaltabb lettem, rájöttem, hogy általában ezek az emberek mind kisebbségi komplexussal rendelkeztek, és cipőjük makulátlanságával, autójuk nagyságával próbáltak valahogy enyhíteni ezen a belülről sugárzó kínon.

adidas-trx-1980-20141217-3.png

Egyszóval a cipőt mindig annak tartottam, ami. Egy szükséges tárgy, ami védi a lábunkat a talaj egyenetlenségeinek veszélyeitől, és a hidegtől. Ha ezen funkciója feleslegessé válik, akkor azonnal meg kell tőle szabadulni, vagyis, amint az ember hazatér le kell rúgni a lábunkról.

A ma ismert legrégebbi lábbelik Kr.e. 7000 tájáról maradtak fent Amerikában. Az első példányok bizonyára falevelekből és állatok bőréből készülhettek. Mivel ezek rövid élettartamú anyagok, nem maradtak fent, ezért egyes tudósok szerint bizonyíthatóan már Kr.e. 40 000 táján is készültek lábbelik. A leletek azt mutatják hogy a lábujj csontok mérete és izom ereje is csökkent ebben az időszakban ami azzal magyarázható, hogy már védték a lábukat az emberek.

Ez azonban távolról sem bizonyított. A korai lábbelik többségének formája a mai szandálok idézi és a védelmet szolgáló talpat szalagokkal erősítették a lábra. Bármennyire is természetesnek látszik a lábbeli viselésének igénye, feltalálása fontos előrelépést jelentett, mert lehetővé tette a közlekedést és a munkavégzést nehezebb körülmények közepette is.

A cipő viseletét a világ számos részén írja elő a hagyomány. Ázsiában általános szokás levetni a lábbelit egy családi otthonba belépve. Egyes országokban a vendéglátó házicipőt ad a látogatónak. A muzulmánok mindig leveszik a lábbeliket mielőtt belépek egy mecsetbe.

Miután megtudtuk, hogy a cipőt a mai Egyesült Államok területén találták fel, vegyünk sorra egy arrafelé őshonos halfajtát. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturbakancslista.blog.hu/api/trackback/id/tr947491904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása