14. idea

A szimbólum egy jel. Egy jel, ami mögött egy gondolat áll. Általában egy olyan jel, amiről a világon minden embernek ugyanaz jut eszébe. Az első tárgy Dél-Németországból, a Schelklingen melletti Hohle Fels barlangból került elő. A Hohle Felsi Vénusz egy 6 centis szobrocska gyapjas mamut agyarából faragva. A nőalak eltúlzott nagyságú mellekkel, hassal és női nemi szervvel van ábrázolva, amiről ma 35 ezer évvel később is ugyanaz jut az eszébe mindenkinek.

Ez a szimbólumok ereje.

Egy másik alfajba tartozó emberi lény, 35 ezer évvel ezelőtt csontba faragott egy gondolatot, ami túlélte kb. 2500 nemzedéknyi leszármazottját, túlélte Íziszt és Oziriszt, túlélte Zeuszt és a civakodó olümposziakat, túlélt istencsászárokat, abszolút uralkodókat és túlélt diktátorokat, és ha ma valaki ránéz ugyanaz a gondolat fogalmazódik meg a fejében, mint neandervölgyi rokonunknak: gyermekáldás.

Soha nem fogjuk megtudni, hogy vajon egy olyan férfi készítette, aki képtelen volt gyereket nemzeni és esténként a tűz mellett, amikor már mindenki aludt, ebbe a szoborba faragta vágyát és minden szomorúságát, vagy magasabb célokat szolgált, és egy egész embercsoport termékenységét volt hivatva elősegíteni. Én mindig hajlok az egyszerűbb magyarázatra.

Szimbólumokat használunk olvasás közben. Szemünk beolvassa a szimbólumokat, amiket betűknek hívnak és agyunk erőfeszítés nélkül hangokká alakítja, amiből szavak állnak össze, amely szavak gondolatok szimbólumai.

Ez a szimbólumok jelentősége. Képesek alakjukon, formájukon túli jelentést és információt hordozni, amelyek átlépnek nyelvi és kulturális kötöttségeken.  

 Miután eltöprengtünk  a szimbólumok fontosságán kultúránkban, Gasztrobakancslistánkon  járjunk utána egy híres német finomságnak, a lübecki marcipánnak.