58. találmány

A legkorábbi folyami gátat az egyiptomiak építették. Az ötlet jó volt, de mivel nem állt rendelkezésükre a megfelelő technológia, ezért csúfos kudarcot vallottak. 

Körülbelül 4800 évvel ezelőtt a Garavi-völgyben építették ezt a kb. 100 méteres gátat, amit földdel és törmelékkel töltöttek ki, ám még nem tudták vízmentesen szigetelni, ezért a folyó rövidesen el is mosta.

Amibe az egyiptomiak belebuktak, azt 2500 évvel később a rómaiak már sikerrel oldották meg, bár hozzá kell tennünk, hogy ők már ismerték a betont. Kezdetben a víz erejével csupán a gát anyagának puszta súlyát állították szembe, de a Kr. e. I. századra már rájöttek, hogy lehet még ellenállóbb gátat készíteni. Ennek prototípusát a mai dél-franciaországi Glanumnál építették fel.

Itt már a "korona"" csúcsa, illetve maga a gát is íves volt, a folyón felfelé mutatott, így a terhelés eloszlott a gát mentén, illetve a völgy falának fekükőzetén.

A mongolok ugyanezt a megoldást használták a XIV. században a mai Irán területén, de néhány példától eltekintve egészen a XIX. századig nem vált általánossá, amikor Francois Zola megtervezte a róla elnevezett íves völgyzáró gátat.

A XIX. század második felétől kezdve az Egyesült Államokban építettek több ívből álló völgyzáró gátakat, kupolagátakat és pillérsoros (bordás) gátakat.

Jelenleg Kína büszkélkedhet a világ legnagyobb gátjával, a "Három Szurdok Gátjával", ami Hupej tartomány fővárosa, Vuhan közelében a Jangce folyóra épült, az árvizek megakadályozása és elektromos áram termelése érdekében.