78. találmány

A fűrész újkőkorszaki (neolit) eszközökből fejlődött ki. Kb. 4000 éves az a fémfogazatú fűrész, amit Egyiptomban találtak a régészek. 

Az első pengék még rézből készültek, majd a római korban már vasból, a penge szilárdságát famarkolattal növelték.

A XIX. századi Európában jelent meg a pisztolymarkolatú merev acél fűrészlap, ami sokkal pontosabb vágást tett lehetővé.

A vágófelület lehetett  fogazott, vagy ráspolyszerű. A merev fogazott élű fűrészlap toló- és húzóirányban is használható, a rugalmas pengékkel csak húzni lehet.

Minden fűrészfog meghatározott szöget zár be, amit osztásnak nevezünk és a szerszám felhasználási módjától függ.

Néhány fogat mindkét irányba kihajlítanak, hogy a fűrészlap ne szoruljon meg vágás közben.

A körfűrészt 1813-ban Tabitha Babbit massachusetts-i shaker szerszámkészítő találta fel, és ez fellendítette az épületfagyártást.

A korai láncfűrészek egyikét Bernard Heine német ortopéd sebész találta fel csontvágás céljára.