Kr.e. 7000 - Erőd
2015. május 26. írta: senkisemszámítaspanyolinkvizícióra

Kr.e. 7000 - Erőd

25. találmány

Védművek már évezredekkel ezelőtt is épültek. A bronz- és a vaskorszak erődjeit olyan természetes magaslatokra építették, amelyek adottságai megfeleltek a védelmi célokra.

A rómaiak pedig Britannia délkeleti partja mentén emeltek erődrendszer az ellenséges támadásokkal szemben.

Az erőd és erődítmény szavak egyaránt a védelmi célra utalnak. Az erődítés pedig egyéb védművek, például városfalak megerősítését jelenti. Az állandó erődök építéséhez tartós anyagokat használtak. Míg a tábori típusú erődítmények kevés előkészületet igényeltek, s földből, épületfából és homokzsákokból épültek.

erod.jpg

 

Az ágyú feltalálásával a (XIV. század) a középkori erődítések haszontalanná váltak. A későbbi építmények, például az árkok és a földsáncok az ágyútűz felfogására is szolgáltak.

A  XIX. században feltalált robbanólövedékek újabb fejlődési szakaszt indítottak el.

Az erődöket alacsonyabbra építették és nyílt rézsű vette körül őket, ami nem nyújtott fedezéket az ellenség számára. Az erődök bejárati része az árok belső oldalán álló kaputorony volt, leengedhető felvonóhíddal. Az erőd nagyobbik részét a föld alatt alakították ki. Folyosók kötötték össze az épülettömböt és a tüzelőállásokat. Az ágyúkat kiépített nyitott állásokon helyezték el, amiket masszív mellvédfallal védtek. A védekezés és a támadás taktikáját a mozgékonyságra építették.

A XX. században tankokat koncentráltak mobil egységekben a védelmi vonalak mögött. Támadást indításakor utánpótlást küldhetek erre a területre.

A vasbeton erődítmények a XIX. században és a XX. század elején terjedtek el, de a korszerű hadviselés feleslegessé tette a nagyszabású erőfeszítéseket. Ekkor már csak a mély, földalatti bunkerek biztosítottak kellő védelmet.

Napjainkra az erődök népszerű turistalátványosságokként maradtak fent.

Miután megtudtuk, hogy az első igazi erődépítők a rómaiak voltak, vegyünk sorra egy Itáliából származó gyümölcsöt, a vérnarancsot.

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturbakancslista.blog.hu/api/trackback/id/tr467471948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása